Ma reggel véletlen elmentem a piac mellett, és annyira vonzott a színes forgatag, hogy bementem. Vettem is egyből egy szép cukkinit. Este pedig gyorsan elkészítettem ezt a kis finomságot.
Hozzávalók:
-Egy szép nagy cukkini
- Kb 40 dkg darálthús
- só, bors, vegeta,
- 4 nagy ek tejföl
- minimális sajtocska
-őrölt pirospaprika
- 1 ek olaj
Elkészítés:
A cukkinit meghámozom,félbevágom és egy kanál segítségével kikaparom a belsejét, hogy csónakformát kapjak. Kicsit megsózva félreteszem. Addig elkészítem a húst. Egy evőkanál olajon megpirítom a darált húst, amihez hozzákevertem a cukkini kikapart belsejét. Sóval, borssal, ételízesítővel ízesítettem. Kellemesen levet engedett, és megszóltam egy tk őrölt pirospaprikával, hogy szép színe legyen. Mikor megpirult egy külön edénybe átöntöttem ahol 4 nagy ek tejfölt tettem hozzá. Összekevertem, hogy finom krémes legyen.
A kis "csónakokat" sütőpapírral kibélelt tepsire fektettem, és belekanalaztam a tölteléket.
Alufóliával lefedtem, majd sütőben 170-180°-on sütöttem kb 20 percig. Majd kivettem a sütőből, levettem róla az alufóliát és reszeltem rá sajtot. Annyi időre tettem vissza míg a sajt szépen rápirul.
Ez pár perc alatt megvan. Kivettem és jó étvágyat :)
2014. november 12., szerda
2014. október 9., csütörtök
Túrós lepény
Kedvező áron vettem sok sok túrót, és elgondolkodtam rajta, mi is készüljön belőle? A választás a nagymamám túrós lepényére esett :)
Hozzávalók a tésztához:
- 2 tojás sárgája
- 1 csomag vaníliás cukor
- 1 csomag sütőpor
- 2 dl tejföl
- 2 és fél ek. cukor
- 1 tk só
- 15 dkg margarin vagy zsír (nekem margarinom volt)
Ezeket összekeverjük masszává, majd annyi lisztet adunk hozzá, hogy könnyen gyúrható lágy tésztát kapjunk. Kinyújtjuk és sütőpapírral bélelt tepsibe fektetjük.
Hozzávalók a töltelékhez:
-1 kg túró
- 1 vaníliás cukor
- 6 ek. cukor
- 1,5 tk. só
- 4 tojás sárgája
- 1,5 ek. liszt
- A megmaradt tojásfehérje
A tojásfehérje kivételével összekeverjük a hozzávalókat. A tojásfehérjét habbá verjük és finom mozdulatokkal a túróhoz keverjük. Ráöntjük a tésztára és 200°-on a sütőben kb 30-35 perc alatt készre sütjük amíg aranybarna nem lesz.
A maszatos sütőpapírért elnézést kérek. Amint kész lett a barátaim és lakótársam egyből lecsapott rá, fényképet is alig tudtam készíteni :D

2014. október 6., hétfő
Lasagne
Mint a legtöbb ember, én is szeretem a tésztaételeket. Főleg a húsos tésztákat.
Ha egy kicsit zsebbe nyúlok(ami egyetemistaként néha problémás), akkor könnyen kreálok finomságokat.
Legutóbb lasagne-t készítettem.
Hozzávalók a szószhoz:
- 1 fej vöröshagyma
-3 gerezd fokhagyma
- 50 dkg darált hús (én sertést használtam)
- 1 konzerv hámozott paradicsom
- 1,5 dl sűrített paradicsom
- só, bors, oregánó, bazsalikom.
+ lasagne tészta
Hozzávalók a besamel mártáshoz:
- 5 dkg vaj
- 5 dkg liszt
- 5 dl tej
- Reszelt sajt (érzéssel, de ha jól emlékszem összesen 10 dkg-t használtam fel az ételhez)
Elkészítés:
1.lépés: Az apróra vágott vöröshagymát és fokhagymát megpirítom és kevés olajon, majd hozzáadom a darált húst. Sóval, borssal, vegetával, oregánóval (!), bazsalikommal fűszerezem, miközben megpirítom. Hozzáadom a konzerv hámozott paradicsomot majd sűrített paradicsommal hígítom, és tovább főzöm.
2.lépés: (külön edényben)
A vajat kicsi sajtot, és a tejet sűrűre főzöm. Először a lisztes vajas keveréket kell elkészíteni, és majd csak azután kell hozzáadni lassan a tejet, de vigyázni .kell mert könnyen odaég
3. lépés: A kivajazott tepsi aljára paradicsomréteg kerül, majd tésztaréteg, paradicsomos réteg majd a tetejére a besamel, és reszelt sajt. Kb. fél órán át sütjük.

2014. szeptember 16., kedd
Házi kenyér
Drága nagymamámnál töltöttem pár napot, de nem unatkoztunk ;)
Megtanultam tőle egy igen egyszerű házi (fehér)kenyér receptet.
Hozzávalók:
- 1 kg BL-55 liszt
- 50 g élesztő
- 2 csapott teáskanál só
- 1 evőkanál cukor
- 4 dl víz
- 3 apró szem burgonya
A lisztet átszitálom egy nagy tálba. Amíg szitálok közben felfuttatom az élesztőt langyos enyhén cukros vízben.(1,5-2 dl víz+cukor) Ha ez kész és és a liszt is át lett szitálva egy kis mélyedést ások a közepébe amibe beleöntöm az élesztős vizet.
Pici liszttel elfedem a masszát és hagyom, hogy az élesztő elkezdjen dolgozni. Közben felteszek enyhe sós vízben 3 apró szem burgonyát főni. Mikor megfőtt villával összetöröm püré állagúra.
Mikor látszik, hogy kezd felfutni hozzáadok 1,5-2 dl sós vizet meg az összetört burgonyát és elkezdem összedolgozni a tésztát.
Miután összegyúrtam betakarom és félreteszem 30-40 percre kelni. Ez idő után újra átgyúrom tepsire teszem, bevagdosom majd 220°-on 60 perc alatt készre sütöm.

2014. szeptember 13., szombat
Grízes tészta
Egy egyszerű mégis finom étel. Mindig azzal riogattak, hogy elsőre úgysem sikerül, elégetem, túl sok vizet öntök hozzá. Ennek ellenére mégis sikerült. :) Isteni lett.
Hozzávalók:
- Egy csomag hosszúmetélt(a házi tészta a legjobb hozzá)
- Egy bögre búzadara (2-2,5 dl)
- 2 dl víz
A tésztát bő, sós vízben megfőzöm és leszűröm.
A grízt kevés olajon aranybarnára pirítom. Mikor ez kész hozzáöntöm a vizet. Addig főzöm míg felszívja a vizet és "morzsás" állagú lesz. Mikor ez kész hozzáöntöm a leszűrt tésztát és összekeverem. Lefedve hagyom pár percig pihenni.
Lekvárral és porcukorral megszórva tálalom.

2014. augusztus 2., szombat
Pupusas
Én is kipróbáltam a már sokak által közkedvelt, egyszerű és finom pupusast :)
A recept meglehetősen egyszerű:
Tölteléknek igazából összekevertem ami itthon volt :) Tejföl, sajt, zöldhagyma,maradék sült hús. Ez látható a képen.
Felhevített serpenyőben olaj nélkül megsütjük pár perc alatt.
Azóta már készítettem még jó párszor, de számomra a legfinomabb ez a töltelék volt:
-3 ek.tejföl
-2 virsli
-fél uborka
-10 dkg reszelt parmezán
-csipet só.
- egy ek. túró.
Egy darabbal is jól lehet lakni :D
A recept meglehetősen egyszerű:
A tésztához:
30 dkg liszt, 1 teáskanál sütőpor, 1 teáskanál só, 50 ml olaj, 120 ml víz,
Ez 6 adag tésztára elég. Össze kell gyúrni a hozzávalókat, kinyújtani a tésztát és 6 adagra szétválasztjuk.
Tölteléknek igazából összekevertem ami itthon volt :) Tejföl, sajt, zöldhagyma,maradék sült hús. Ez látható a képen.
Felhevített serpenyőben olaj nélkül megsütjük pár perc alatt.
Azóta már készítettem még jó párszor, de számomra a legfinomabb ez a töltelék volt:
-3 ek.tejföl
-2 virsli
-fél uborka
-10 dkg reszelt parmezán
-csipet só.
- egy ek. túró.
Egy darabbal is jól lehet lakni :D
2014. május 23., péntek
Kezdetek
Íme egy kicsiny blog, mely arra hivatott, hogy egy szórakozásból főzőcskéző (illetve a hasát szerető) egyetemista lány próbálkozásait bemutassa :)
Remélem mindenkinek tetszik majd :)
Remélem mindenkinek tetszik majd :)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)